Menu

055 488 0211

Mesto Moldava nad Bodvou
Moldava nad Bodvou
Szepsi

055 488 0211

Mesto Moldava nad Bodvou
Moldava nad Bodvou
Szepsi

Ritka látogatást fogadott az épülő multifunkcionális központ

Ritka látogatást fogadott az épülő multifunkcionális központ

A Norvég Alap és EGT Alap éves találkozója keretében Kassán tartották a találkozót, amely egyben a projektek helyszíni látogatásával is összekapcsolódott.

2023. június 20-án, kedden ritka látogató érkezett városunkba. A Norvég Alap és EGT Alap 2014 - 2021 éves találkozója keretében Kassán tartották a hatodik találkozót, amely egyben a projektek helyszíni látogatásával is összekapcsolódott.

A nemzeti kapcsolattartó pont a hozzájáruló országok képviselőinek, a Pénzügyi Mechanizmus Hivatalának és a program adminisztrátorainak részvételével több projekt közül választotta ki a mi projektünket: A tér összeköt minket.

A látogatás során a hozzájáruló országok képviselői megtekinthették a régi mozi rekonstrukciójának előrehaladását, egyrészt egy prezentáció formájában, amely az épület látványtervét is tartalmazta, másrészt a helyszínen, az épülő épület csarnokában.

A városnézés során Borovský Slavomír polgármester röviden bemutatta nemcsak ezt a projekttervet, hanem azt a kontextust is, amelyben létrejött, valamint a város stratégiai irányvonalát.

Ezután a Városi Művelődési Központ nagytermében Strámová Sylvia projektmenedzser és "a projekt lelke" mutatta be az egyes projekttevékenységeket, amelyek a már megvalósult akciókat és rendezvényeket összegezték és bemutatták az egyes partnerek tevékenységét. Az impozáns nagyszabású vetítés keretein belül, élő kulturális előadások is elhangzottak, amelyek bemutatták régiónk multikulturális sokszínűségét, a tánc és a zene sokszínűségét, valamint dokumentálták az itt még mindig jelen lévő, élő és ápolt folklór és nyelvi sokszínűséget. Az Áfonyácska és a Modranka gyermek folklór csoport, a Grundschule Mecenzéf tanulói, az Egyházi Iskolaközpont lányai és a Szepsi magyar tannyelvű általános iskola SAVORENGE énekcsoportjának előadásai gazdag kulturális élményt nyújtottak a külföldi és a hazai látogatóknak, amit spontán tapssal értékeltek.

Különösen a fiatal romák jól átgondolt és értelmesen elsajátított, temperamentumos előadásának dramaturgiai felépítése a tapasztalt pedagógusok, Vitéz Király Erika, Benyická Laura és Horváth Ottó vezetésével kapott megérdemelt ovációt, és nagyon is megfelelően dokumentálta és erősítette a megvalósult tevékenységek értelmét.

A város polgármesterének őszinte köszönő szavai után a résztvevők megtekintették a gyermekek munkáiból rendezett kiállítást: "A világ a gyermekek szemével" című tárlatot, és meglátogatták a borospincét.

Reméljük, hogy a városunkban tett látogatás szép emlékeket hagy számukra.

Hozzáadás dátuma: 27. 6. 2023 11:08
Legutóbbi frissítés dátuma: 27. 6. 2023 11:11

Önkormányzat

Április 2025
Po Út St Čt So Ne
31 1 2 3 4 5
6
7 8 9 10 11 12
13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24
25 26 27
28 29 30 1 2 3
4
Kalendář svozu odpadu

Közösségi hálózatok

Aktualitások

20.3.2025 Kiszehajtás

7.1.2025 Tilos a lánc!


Aktuális időjárás

ma, csütörtök 24. 4. 2025
enyhe eső 23 °C 12 °C
péntek 25. 4. enyhe eső 22/12 °C
szombat 26. 4. borús égbolt 15/7 °C
vasárnap 27. 4. tiszta égbolt 14/4 °C

Naptár

Ke Sze Csü Szo Va
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Kultúra a Városban

részletes keresés