SZEPSI

Hivatalos weboldal

Városi televízió
Miként intézzük
Betöltendő állások
Városi rendőrség
Művelődési Központ

A Városi Önkormányzat képviselői Szepsi testvérvárosában, Székelykeresztúron

12.08.2019 10:30
Az erdélyi testvérvárosunkban, Székelykeresztúron minden évben augusztus elején zajlanak a "Székelykeresztúri Kistérségi Napok és a Petőfi Hét" eseményei, melyeken rendszerint részt vesz Szepsi város küldöttsége is. Ebben az évben a Magyar Közösség Pártja két képviselőjére esett a választás, s így Székelykeresztúrra Dobos Zoltán, a Kulturális Bizottság elnöke és Zacharias István, a Közbiztonsági Bizottság elnöke, a város volt polgármestere utazott, aki egyébként évekkel ezelőtt kezdeményezte és aláírta ezt a partneri kapcsolatot.
A háromnapos ünnepségsorozat alkalmával képviselőink részt vettek a város által szervezett gazdag társadalmi és kulturális program-kavalkádon: a város díjak átadásával egybekötött ünnepi önkormányzati ülésen, az ünnepi ökumenikus istentiszteleten és a főtéren szervezett kulturális programon. Dobos Zoltánt – aki ismert borász szakember, a szervezők azzal is megtisztelték, hogy helyet biztosítottak neki a borverseny zsűrijében és természetesen mindkét képviselő élvezhette a főzőversenyen született különböző helyi specialitások ízeit is. A főzőversenyen találkoztak Szali Mózes fafaragóval is, aki a partnervárosi szerződés aláírása alkalmából, 2010-ben, megajándékozta Szepsit a parkban található székely kapuval. A képviselők a látogatásból kedves emlékekkel tértek haza, kiemelték a szívélyes vendéglátást, a gazdag folklórműsort, a hagyományok tiszteletét és azt is, hogy a szűkös anyagi keretekből a szervezők milyen gazdag programot tudtak előállítani. Érdekességként azt is megemlítették, hogy a háromnapos program alatt a rendet a város egyetlen városi rendőre felügyelte, és semmilyen rendbontást nem észleltek.
Dobos Zoltán a testvérvárosi együttműködés jövőjét legfőképp a kulturális programok cseréjében látja. Elismerését a program gazdagsága felett így fogalmazta meg: „Nyilvánvalóan látszik, hogy mindezt nem pénzért csinálják, a szívüket teszik bele!”
Zacharias István nagyra értékelte, hogy igyekeznek láthatóvá tenni a város és a vidék idegenforgalmi potenciálját és értékelte azt is, hogy az ünnepi önkormányzati ülésen az egyik díjat hagyományosan egy helyi vállalkozó kapja, aki a méltatás szerint nagyon sokat tett a város fejlődése érdekében.
A látogatás célja volt az is, hogy a partnervárosban szerzett benyomásokat, ismereteket átértékelve ezek ötletekként, javaslatokként megjelenhetnek a Városi Önkormányzat ülésein. Reményüket fejezték ki, hogy az új önkormányzati időszakban a kapcsolatokat az összes testvértelepüléssel erőteljesebbé tudjuk alakítani.    

MEGHÍVÓ

 

 Legszebb védőmaszk verseny